Nagyapa

Most, hogy elmentél, minden más,
Öregúr voltál, bohókás.
Te voltál az én nagyapám,
Húsvét óta ritkán láttál.

Minden vasárnap eljöttél,
És itt sokat viccelődtél.
Sokszor meg is sértődtem,
Ezt persze csak gyerekesen.

Sohasem haragudtam Rád,
Ezért most örülök is tán,
Te vagy az egyetlen papám,
Így is, bár tegnap elhagytál.

Hiányzol, remélem tudod,
Hiszem, hogy még találkozunk.
Tudom, Te már a Mennyben vagy,
És már Isten mellett maradsz.

Ő nagyon sokat sírt Érted,
De legalább láthat Téged.
Hiányzol, remélem tudod,
Bízok, hogy még találkozzunk.

Az asztalon kicsiny mécses ég…

Az asztalon kicsiny mécses ég,
Egy holt lélek már rég benne él.
Lángja erős, táncol a sötét éjben,
Üresség van a rokonok lelkében.
Nincs betöltve még a kiszakadt rész,
Te is meghalhatsz, hát félj!
Az asztalon kicsiny mécses ég,
Egy holt lélek már rég benne él…

 

Kétségbeesve…?

Mostanában furcsán érzem magam. Zakatol a fejem, állandóan olyan dolgokon gondolkozom, amiken talán nem is kéne. Még csak huszonöt vagyok, ráérek ezekkel. De azért foglalkoztat a gondolat, hogy mi lesz a jövőmmel, az életemmel. Megengedhetem magamnak azt, hogy elszalasszak bármilyen lehetőséget? Egy munkát, egy kapcsolatot, egy laza estét a barátaimmal? Hisz most kéne élnem, amíg még van rá lehetőségem, amíg nincs családom, nincs munkahelyem, de már nem a szüleimnél élek. Lehet, hogy éppen most kéne élnem ezekkel. Hiszen munka mindenképp kell, és emellett a barátim támogatására is szükségem van. De a kapcsolat… nekem ez nem megy. Mindig találok valakit, aki nekem nagyon kell, de ez viszonzatlan marad. Persze sokan szeretnének velem lenni, de ők meg engem nem érdekelnek. Mi a nehéz a kapcsolatokban? Sokszor mintha jobban néznének ki külső szemmel, mint ahogy azt belül látják. Vajon ezt is a jó öreg alma motívumhoz lehetne hasonlítani? Kívülről szép, belül viszont rohadt? Miért vagyunk ilyen sokan egyedülállók, ha a kapcsolatok annyira jók, mint ahogy azt mondják? Talán mindenki fél egy kicsit a kapcsolatoktól. Ha magamból indulok ki, akkor ez az egyetlen magyarázat. Félünk az újabb csalódásoktól és az át nem aludt éjszakáktól. Viszont már az sem állapot, amikor egyre idősödsz, és a környezeted szinte megvet azért, mert nincs se férjed, se házad, se családod, de még csak egy nyamvadt pasid sem. Miért értékelik túl ennyire a szerelmet? Talán mert ezzel csak mindannyian kétségbeesve keressük azt a valakit, aki kitart mellettünk életünk végéig? Én ebből nem kérek, essen kétségbe más, és ha úgy tartja kedve, találjon meg.

Egyedül – éjjeli gondolatmenet

Tegnap éjjel megint sokáig fent voltam, fél háromkor feküdtem le aludni. Addig az egyik kedvenc sorozatomat néztem, és az egyik nagyon édes sráccal beszélgettem. Na jó, mégis kinek hazudok?! A legédesebb sráccal beszélgettem. De persze amilyen szerencsés vagyok, én megkedvelem, és ennek következményeként nem lesz köztünk semmi. Már hozzászoktam, aki engem érdekel, azt én nem érdeklem, és fordítva, akit én érdeklek, az engem nem érdekel. Furcsa az élet…

Miután lefeküdtem, sehogy sem tudtam elaludni. Állandóan csak az zakatolt a fejemben, hogy habár csak pár hónapja vagyok egyedül, mégsem jó már ez az állapot. Csak feküdtem összekuporodva ezen a hatalmas ágyon egyedül, és vártam a csodát, hogy elmúljon a hiányérzetem. Hát nem múlt el. Persze az első adandó lehetőséget, hogy párom legyen, elszalasztottam. És miért? Mert megijedtem attól, hogy nem vagyok képes most egy hosszú kapcsolatra; mert én nem akarok négy-öt éven belül családot alapítani. Nem bántam meg, hogy visszautasítottam, de most nem lennék egyedül. Nem csak egy takaró és egy párna lenne ezen a hatalmas ágyon, hanem kettő. Mindenből kettő: emberből is.

Persze az ember olyan teremtés, akinek semmi sem tetszik. Ha van valakije, az a baj, ha nincs, akkor az. Én most a második kategóriában vagyok. Habár nekem sosem volt gond az, ha volt valakim. Én szeretek kapcsolatban lenni, szeretem, ha van egy férfi az életemben, akire bármikor támaszkodhatok. Hát most nincs, ezzel is meg kell birkóznom.

Vajon vannak olyan emberek, akik szeretnek egyedül lenni? Akik direkt nem akarnak kapcsolatot, mert ők olyan jól elvannak magukkal? Nem hinném, hogy ez az életmód normális lenne. Vagy az, amikor nincs állandó párjuk, mert félnek a kötöttségektől, de minden szembejövővel kedvükre hetyegnek. Nem tudom, a világ romlott el így, vagy a társadalom? Képtelenek lennénk a normális kapcsolatokra?

 

Holnap karácsony *-*

“Érdekes, hogy milyen varázsa van a karácsonynak. Egyetlen ünnepnek sincs olyan varázsa, és mennyire tartja magát. Az embert ugyanúgy elbűvöli, mint, mondjuk, nyolcszáz évvel ezelőtt.”

 

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Játék

Egy lány gondolatai:

„Karácsonyi bevásárlás, sürgés-forgás, készülődés az ünnepekre. Egy hét múlva karácsony, de addig még nem jutottam el, hogy ajándékot is vegyek. Megkértem hát az egyik barátomat, hogy jöjjön el velem. Mivel ő fiú, biztos tudja, hogy apunak és a bátyámnak mi tetszene, nekem nincs semmi ötletem. Meg hát… kedvelem is ezt a fiút, nagyon jól néz ki, nem véletlen, hogy pont őt hívtam el.

Ahogy jártuk a boltokat a szakadó hóesésben, annál jobban kezdtem rájönni, hogy tényleg nagyon kedvelem a srácot, és örülnék, ha nem csak barát lenne. Persze kezdeményezni nem fogok, ilyen szempontból régimódi vagyok, harcoljon meg értem, aki velem akar lenni. Udvaroljon, és utána lehet róla szó, de ezt elvárom. Szóval a lényeg, hogy nagyon tetszik ez a srác, és nagyon vágyom arra, hogy ezt ő is kimutassa. De mindig olyan kétértelmű jeleket ad! Meghív kávézni, de közben egy másik lányról beszél, állandóan piszkál, csikál és bököd, de a kezemet nem meri megfogni. Nem értem.

Illetve nem értettem egészen addig, amíg be nem mentünk egy játékboltba. Már nem is emlékszem, hogyan keveredtünk be oda, hiszen a bátyámnak és apunak akartam ajándékot venni. Megnéztük az összes játékot, aztán kikötöttünk Barbienál és Kennél. Akkor lepődtem meg igazán, szinte levert a víz… a buta babákkal eljátszotta, ahogy Ken kihasználja Barbiet, és elhagyja egy másikért. Akkor döbbentem rá igazán, hogy a való életben én vagyok Barbie, ő Ken, és a lány, akiről beszélt a másik baba, akiért elhagyna. Ismét én vagyok a játék…”

 

Karácsony

“Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

A lény

Szerda este a szokásos rituálé után feküdtem le aludni, Fürdés, vacsora, fogmosás, arckrém. Ezeket minden este ebben a sorrendben végzem el. Éjfél előtt feküdtem le, pár perc alatt elaludtam, és csodás álmaim voltak; egyszer sem ébredtem fel az éjszaka folyamán. Reggel viszont annál ijesztőbb volt kinyitni a szemem.
Amint felébredtem, megláttam azt a valamit.. egy lényt. Olyan volt, mint egy vámpír, de az első 2 foga volt hegyes, nem a szemfogai. Ráadásul rohadt a fogsora. Arca fehér, vagy inkább szürke volt, az erek kiduzzadtam a homlokán és a halántékán. Fülei mintha össze lettek volt gyűrve – akár egy ing, mielőtt kivasalnám. A szemöldöke hiányzott, annak helye inkább koszos volt. Orra ferde, mintha eltört volna. De a legijesztőbb- a fogai kivételével- a szeme volt. Narancssárgán izzott, szinte világított. Amint belenéztem, szinte megbűvölt, persze nem jó értelemben. Egyszerűen nem tudtam mozogni, sem kiabálni. A lény fogja lettem.. és minezt a szemeivel, a tekintetével érte el.

Miután rájöttem, hogy hiába akarok elrohanni, mert nem tudok mozogni, a lény tejesen előbújt a másik takaró alól, és a kezeit felém nyújtotta. Hosszú, sárga, koszos körmeit mélyen a bőrömbe mélyesztette. Iszonyúan fájt, de még mindig nem tudtam semmit tenni ellene. Az utolsó, amire emlékszem, hogy a vérem patakokban állt az ágyon.. alattam, mellettem, rajtam. Azt kívántam, bárcsak meghalnék végre. Aztán a lény hirtelen eltűnt, és én, mintha semm sem történt volna, teéjesen épséges bőrrel keltem ki az ágyból.

 

 

Highway to hell

Teljes megőrülés..  :P