Péntek este volt, amikor hívtak a többiek, hogy menjek át Adamhez, mert állati nagy buli van. Nem volt hozzá sok kedvem, de végül mégis felöltöztem, és elindultam. Nem akartam, hogy megint megsértődjenek rám amiatt, hogy egy estét nem töltök velük. Őszintén szólva állandóan együtt vagyunk, nekem néha jól esne egy kis egyedüllét. Ezt persze ők nem értik meg. A buli tényleg nagyon jó volt, hajnalodott már, amikor úgy döntöttem, hogy jobb lenne, ha hazamennék, mert elég sokat ittam, és nem ártana pihenni, mielőtt melózni megyek. Épp félúton jártam, amikor rájöttem, hogy vagy egy rövidebb út, így hamarabb hazaérhetnék. Földút volt egy erdő mellett. Mindig félelmetesnek tartottam, de amilyen részeg voltam, úgy gondoltam, hogy semmi sem állhat az utamba. Tévedtem… amint elkezdett fújni a szél, susogtak a fák és hullottak a levelek, rögtön úgy éreztem magam, mintha egy horrorfilmben lennék. Egy fiatal lány egyedül az erdő szélén, szar időben. Tipikus kezdés lenne. Aztán valószínűleg megjelenne egy férfi valami késsel vagy fűrésszel a kezében és elkezdene kergetni. Befutnék a fák közé, meglátnék egy házat, kopognék, amíg be nem engednének, és hopp, máris egy másik gyilkos házában találnám magam. Eléggé kiszámítható halál lenne.
Amíg ezen gondolkodtam, nem féltem annyira, viszont akkorát zakóztam, hogy kétséges volt, fel tudok-e kelni. Először azt hittem, hogy valami nagyobb kavicsban botlottam meg és a részegség segített még nagyobbat koppanni. Lassan feltápászkodtam, habár elég nehezen ment. Hátranéztem, kíváncsi voltam, hogy mégis miben estem ekkorát. A sötétség miatt nem sokat láttam, csak annyit, hogy sokkal nagyobb és hosszabb, mint egy kavics. Aztán megcsapta az orrom az az iszonytató bűz. Fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az… talán valami dög?! Percekig gondolkodtam, hogy meg merjem-e nézni, vagy inkább forduljak sarkon és fussak hazáig. Túl kíváncsi vagyok, ez az én gondom, már régóta tudom. Megnéztem… az a látvány… okádtam. Egy halott nő volt az. Haja beleragadt a már foszló arcába. Arccsontja kukacokkal belepve meredt a világra. Keze ökölbe szorítva feküdt teste mellett, mégis látszott, hogy mennyire erőtlen volt… mondjuk holtan senki sem erős. Lábfejéről is lerohadt már a bőr, körmei a földön hevertek. Undorító látvány volt, ahogy bogarak mászkáltak rajta. Megint okádtam. Arrébbmentem és rögtön felhívtam a rendőrséget, hogy találtam egy hullát. Össze vissza hebegtem, nem értettek semmit abból, amit mondani próbálok. Egyszerűen nem jutottak eszembe a szavak, nem tudtam fogalmazni… és ez nem a pia miatt volt, az első hányás után azonnal kijózanodtam. Körülbelül negyed óráig tartott, amíg végre megértették, hogy mégis mi a nagy büdös helyzet. Hazamentem, mondtam a zsaruknak, hogy ott megtalálnak, de nem bírom tovább ennek a közelében.
Percenként kidobtam a taccsot, iszonyú büdös volt, és undorító. A ruhái csak a lábán és a kezén voltak, ebből még nekem is egyértelmű lett, hogy megerőszakolták. Letéptek róla minden göncöt, és csak úgy otthagyták ezen a szaros földúton. Mégis milyen emberek léteznek?! Egy pillanatra végigfutott az agyamon, hogy ez velem is megtörténhetne most. Elkezdtem futni, ahogy csak a lábaim bírták, a rendőröknek amúgy is azt mondtam, hogy otthon keressenek. Azt hittem sosem érek haza, végtelennek tűnt az út, és minden egyes mélyedésben megbotlottam vagy elestem. Olyan volt, mintha a pasas üldözve a hülye fűrészével.
Amikor végre hazaértem, rögtön magamra zártam az ajtót, behúztam minden ablakot, és vártam, hogy odaérjenek a zsaruk. Persze leülni sem tudtam, csak mászkáltam körbe-körbe a házban, mint egy elmeroggyant, és vártam, hogy történjen végre valami, amitől biztonságban érzem magam egy kicsit. Persze még mindig félóránként hánytam, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a látványt, és a szagot, és az egészet… nem hittem el. Undorító volt és ijesztő. A rendőrök valamikor 7 után kopogtak az ajtómon (persze attól a hülye kopogástól is majdnem becsináltam), bevittek az őrsre kihallgatni, felhívták a főnököm, hogy ma ne számítson rám. Szóval minden úgy ment, mint azokban a tipikus amcsi filmekben. A kihallgatás volt az egyetlen, ami más volt, hiszen nekem kellett beszélnem. Illetve kellett volna, de megint elfelejtettem mindent… csak az a kép volt a fejemben, amit láttam, miután hátrafordultam. Az a test és a bogarak meg a rengeteg kukac. Próbáltam nekik elmondani, de ugyanúgy beszéltem, mint akkor a telefonban… nem értettek belőle sokat. Hazaküldtek, azt mondták, hogy aludjak egyet, és utána menjek vissza, gondolom, mert így semmi hasznomat sem vették. Azt is mondták, hogy velem lesz egy járőr, aki vigyáz rám, amíg alszom, így nem eshet bajom. Végre kicsit biztonságban éreztem magam, és nem attól féltem, hogy a fűrészes pasi rám rúgja az ajtóm. Aludni így sem tudtam, de legalább lenyugodtam egy kicsit. Lezuhanyoztam és átöltöztem, majd rántottát csináltam és megkínáltam a járőrt is, nem akartam egyedül enni, az étvágyam úgysem tért még vissza igazán. Reggeli közben elbeszélgettünk, a nőről kérdezett, hogy milyen érzés volt látni. Újonc volt még, ez talán a negyedik napja a rendőrségnél, és máris egy ilyen ügyet kap. Megterhelő lehet, legalább is ő ezt mondta. Reggeli után úgy döntöttem, hogy visszamegyek az őrsre, hisz pihenni még mindig nem tudtam. Elmondtam mindent… hogy éppen hazafelé tartottam, hogy elestem benne, és hogy azonnal hívtam őket, amint feleszméltem. Arról is be kellett számolnom, hogy miért voltam ott, hisz az egy elhagyatott földút, nem nagyon használják. Elmondtam, hogy a buliból mentem hazafelé. Hirtelen beugrott, hogy Adamet még fel sem hívtam, pedig amikor elindultam, a lelkemre kötötte, hogy jelentkezek, amint hazaértem. Már biztos vagy ezerszer hívott.
Nem tartottak bent sokáig, miután elmondtam mindent, elengedtek. Amint találnak valamit, szólnak, és az is lehet, hogy még be kell majd mennem, ha újabb nyomokat találnak. A járőr ismét velem jöhetett. Mellém rendelték, amíg le nem telik a nyomozás főbb része. Egy újoncot nem szívesen látnak ott ilyenkor, csak láb alatt lenne. Ráadásul ez így mindenkinek jobb volt, nekem is, mert így nagyobb biztonságban éreztem magam, és neki is, hisz félt ettől az egész cécótól. Hetekig mellettem volt, nálam is aludt, velem reggelizett és vacsorázott, szinte összebarátkoztunk. Rengeteget beszélgettünk az esetről, hogy vajon ki tehette és miért, mit követhetett el ez a nő, amiért ez volt a fizetsége. Éjjel nappal ezek a kérdések foglalkoztattak, nem hagytak nyugodni, hisz láttam! Minden éjjel rémálmaim voltak és nappal is szinte fogni kellett a kezemet. Mindenkiben a gyilkost láttam.
Egyik nap aztán csörgött a telefonom, az őrsről hívtak, hogy van egy gyanúsított, akit ismerek, ezért menjek be ismét, hogy kérdezhessenek róla pár dolgot. Azonnal szedtem a cuccaim, és mondtam Johnnak – így hívták a járőrt -, hogy vigyen be. Egész úton azon gondolkodtam, hogy vajon ki lehet az, és mégis honnan ismernék én ilyen embereket. Elképzelni sem tudtam, hogy kiről fognak kérdezni, és ez hátborzongató volt. Amikor beértünk, várnom kellett pár percet, éppen mást hallgattak ki. Ledöbbentem. A kihallgató szobából Adam lépett ki. Nem jutottam szóhoz… mégis mi a franc köze van neki ehhez az egészhez? Hirtelen bevillant, amit a telefonban mondtak: van egy gyanúsított, akit ismerek. Hiszen ezért vagyok itt. Leblokkoltam… még csak mozdulni sem tudtam. Adam végignézett, látta a rémült arcomat, látta, hogy mennyire megijedtem, de nem jött oda megvigasztalni, vagy megkérdezni, hogy mi a baj, vagy, hogy én miért vagyok itt. Nagyon jól tudta a válaszokat. Elment mellettem. Nem szólt semmit, csak rám vigyorgott, mint valami beteges őrült. Közben behívtak a szobába, nehezen elindultam, de mintha a lábaim ólomból lettek volna. Ismét nem jutottam szóhoz, megint nem mentek velem szinte semmire. Adamről kérdezgettek, és a válaszaim ugyanúgy kérdések voltak. Miért gyanúsítják? Mi köze van neki ehhez? Le fogják csukni? Mi történt? A kérdéseimre csupán annyi választ kaptam, hogy valahol megtalálták az ujjlenyomatát, vagy a fogmintáját, és ez alapján beazonosították. Nem is igazán emlékszem, hogy mit mondtak, teljesen zsongott a fejem. Megkértem Johnt, hogy menjünk haza, mert most már muszáj pihennem egy kicsit. Az alvás persze megint nehezen ment, órákig forgolódtam az ágyamban és csak bámultam a plafont. A történtek után még jobban össze voltam keveredve.
A napok iszonyat lassan teltek el, minden percben attól rettegtem, hogy Adam betoppan és kinyír. A barátom volt, sosem gondoltam volna, hogy félni fogok tőle. Ha John nem lett volna velem minden nap, tuti, hogy bekattantam volna, habár így is elég közel álltam hozzá. A nyomozás a szokásosnál is lassabban haladt, nem találtam semmit, amivel teljesen bizonyítani tudták volna, hogy Adam a gyilkos. Valahogy kezdett lecsengni ez az egész dolog, Johnt is elvettél mellőlem. Először nagyon furcsa volt, megkedveltem. Most már viszont hozzászoktam, hogy újra egyedül vagyok ebben a hatalmas házban. Már nem félek, hetek teltek el az utolsó kihallgatás óta, és Adammel azóta sem beszéltem. Az egyik nap viszont váratlanul betoppant. Higgadt volt, amilyen lenni szokott, nem tűnt olyannak, mint akkor a rendőrségen. Úgy jött, ahogy szokott – barátként. Megkérdezte, hogy mi van velem mostanában, hogy bírom ezt az egészet, és hogy tudok-e valami új információt. Nem akartam vele erről beszélni, de hiába próbáltam elterelni a témát, mindig visszatért. Nem volt más választásom, válaszoltam neki. Elmondtam, hogy nem vagyok jól, hogy félek tőle, és ha bármit mer csinálni velem, annak nem lesz jó vége. Amint kimondtam, megbántam. Nekem jött… megütött, belém rúgott, és állandóan azt mondogatta, hogy nem ő tette. Így mégis hogyan higgyem el neki? Próbáltam lerázni magamról, kapálóztam és visszaütöttem, de akkor lefogta a kezem, és tehetetlen voltam. Nem értettem, hogy mi történik, nem mertem elhinni. Berúgták az ajtót, John volt az, fegyverrel a kezében. Kiderült, hogy figyelték Adamet, látták, hogy hozzám jön, de várniuk kellett, nem jöhettek be azonnal, hisz nem voltak benn biztosak, hogy bántani fog-e. Adamet természetesen lecsukták, ez, és a meglévő bizonyítékok elégnek mutatkoztak ahhoz, hogy elítéljék. Én pedig azóta sokkal nagyobb biztonságban érzem magam. John még mindig bejár hozzám, sokszor itt alszik és amire hazaérek a melóból, kajával vár. Azt hittem, hogy minden jól alakult, és ez a happy end, amíg a postaládámban nem találtam egy levelet. Feladó nem volt rajta, csak a nevem: Jane. Kibontottam, és a levélben ennyi állt: Ne légy nyugodt, meg foglak találni, és azt fogod kapni, amit ő.
