‘Idézetek’ kategória archívuma

Szeretlek

Posted: 2010.november.22 in Idézetek

“…mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért. Ha már nem kell senki kölcsön. Ha már tudják, ha már tudhatják mások is, én belehalok, tudom, de mégis, de még akkor is, mert szeretni kell lemondva, szeretni kell várva, összekulcsolt testek izzadt nyomorával. Pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én, jó volna úgy, ahogy szeretnéd [...]

Az amerikai költőnő feláll az érzelmek tudományának valami képzelt kongresszusán és ünnepélyesen kijelenti, hogy az a bizonyos, valamikor igen elterjedt kedélyállapot, amit a költészet nyomán közönségesen «szerelem»-nek szoktunk nevezni s mint jól körülírt kórformát, legalább az irodalomból, jól ismerünk – hogy ez az egész dolog hanyatlóban van, kihalóban van, elvesztette virulenciáját, – jelentősége, mely évszázadokon [...]

Csalódás…

Posted: 2009.február.27 in Idézetek

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, “szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az [...]

Leperegnek a könnyek

Posted: 2009.január.2 in Idézetek

Maradnék, de érzem, hogy mennem kell, mert vár valahol egy másik út. Hogyha most is úgy szeretsz, engedj el, ma már nem köt ide, csak a múlt. A kezed fogom ma is, ugyanúgy, mint régen, A képen ott vagy te is velem, és nem értem, Miért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék. [...]

Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott, és ez a nézés intimebb volt minden simogatásnál. A bőröm halványan izzani kezdett, mintha lenyeltem volna a holdat, és most a bőröm alatt világítana. Testemen minden szőrszál égnek meredt, a lélegzetem elakadt. És mindez egyetlen pillantástól. Amikor megérintette az ajkamat, olyan volt, mintha tűk fúródnának testemnek minden egyes pórusába. [...]